Amikor Intelligens Otthonra gondolunk, rögtön az az érzésünk támadhat, hogy csúcstechnológiás és ennek köszönhetően bonyolult alapokon működő rendszer, zűrzavaros kezelhetőség, emberi beavatkozás nélkül is zajló események, és máris egy sci-fi film homályos szálait látjuk kibontakozni eljövendő éveinkben. Pedig Intelligens Otthonunk igazából kezesbárány, és minden óhajunkat képes lehet szolgálni úgy, ahogy nekünk az a legkényelmesebb.

hand-692113_1280Kezünkben az okostelefon, – és korábbi bejegyzésükben már felfedtük azt a lehetőséget, hogy a ház központi vezérlőjéhez képesek vagyunk ezzel kapcsolódni – szóval kezünkben az okostelefon, melyre egy applikációt letöltve máris lehetőség nyílik Otthonunk „be/átállítására”. A távelérésnek köszönhetően ezt tehetjük akár pár várossal arrébbról, a kertünk végéből, vagy éppen a kanapén ülve. Így kapcsolhatóak a lámpák, a fűtés, az árnyékolás, a multimédia, elindítható az öntözőrendszer a kertben, stb. És jusson eszünkbe, hogy sokunk küszködik a rengeteg tennivaló bepasszírozásával a napi fordítható idejébe, így hasznos tud lenni, ha csak egy érintéssel – már nem gombnyomással! – megoldható az adott feladat, és nem zökkenünk ki aktuális tennivalóinkból.

Az érintős vezérlők (okostelefon, tablet, fali érintős vezérlő) nagy előnye egyébként a hagyományos falikapcsolókkal szemben, hogy összetettebb folyamatokat könnyebben képes kezelni, ilyen például az RGB ledek színválasztása, multimédia zeneválasztása, szobahőmérsékleti riportok lekérése, kaputelefon működtetése.

És amikor már éppen szimpatikussá válik ez az elképzelés, látjuk, hogy nem is olyan bonyolult az Intelligens Otthon kezelése, eszünkbe jut, hogy mi fog történni, ha átjön a nagyi péládul a nyaralás alatt vigyázni a gyerekekre, kutyákra vagy macskákra, hiszen ha van is okoseszközökben jártassága, előfordulhat, hogy mégsem lesz az első gondolata azon keresztül felkapcsolni a lámpát. A jó hír az, hogy a hagyományos, falikapcsolós megoldással is működtethetők Otthonunk fő funkciói, sőt, egész komoly választékot találunk vezérlők terén, a funkció- és prémiumkategóriában egyaránt.

A falikapcsolók mellett az egyszerű, de nagyszerű megoldások kedvelőinek jelezzük, hogy elektromos eszközeink kapcsolása még könnyebben lehetségessé válik, méghozzá a hang-, taps- és mozgásvezérlés segítségével. A gesztus- vagy jelenlétvezérléssel még a nagyink is könnyen megbarátkozik, esetleg még könnyebben, mint a hagyományos falikapcsolóval, amelynél azért mégis meg kell tanulni, hogy melyik mit kapcsol. Így a sci-fi gyanús megoldások terén azért látszódik, hogy lehetnek olyanok, melyek a hagyományosaknál is könnyebbé tehetik otthoni eszközeink használatát.